anterior   aleatorio / random   subir   inicio / home   siguiente / next

    A KILENC SZÖRNYETEG

És, sajnálatos módon,
a fájdalom magát megsokszorozza,
másodpercenként harminc perccel, pontról pontra,
s a fájdalom természete a fájdalom kétszerese
s a mártíromság ragadozó torka
kétszeres fájdalom,
s a folttalan fű szerepe a fájdalom
kétszerese,
s léted lényegében kétszeresen halódol.

Soha még, emberi ember,
nem volt ilyen fájdalmas a melled, a gallérod, a táskád,
a poharad, a hentesüzleted, a számtanod!
Soha még ennyi fájdalom nem sarkallt irgalomra,
soha még ilyen közel nem robbant a messze,
a tűz még soha sem alakította
ilyen meggyőzően a hideg hulla-szerepét!
Soha nem volt még, egészségügyi miniszter úr,
az egészség halandóbb,
homlokból ennyi homlokot nem préselt ki még soha a migrén!
És a bútor fiókja merő fájdalom,
a szív fiókja merő fájdalom,
a gyík fiókja merő fájdalom.

A boldogtalanság, emberi testvér,
gyorsabban nő a gépnél, tíz gép növekszik úgy mint
Rousseau tehenével s szakállunkkal karöltve ő;
ismeretlen okból a rossz egyre gyarapszik,
egyre özönlőbben, és saját nedve,
saját sara és saját kőfellege van már!

Testhelyzetet cserél a szenvedés, és színpadán
a vizes kocsonya függőleges
a kövezetre,
szemet szem lát és fül a fülbe hangzik,
és ez a fül kilencet üt a villám
óráján és kilencet nevet
a búza óráján s kilenc némber dalát dúdolja
a sírás óráján és kilenc himnuszt harsog
az éhség óráján, és kilenc mennykövet
meg kilenc ostorcsapást, kiáltása híján.

Elkap minket a fájdalom, emberi testvér,
hátulról vagy profilból,
megőrjít a mozikban,
fölszegez tűivel a gramofonra,
ágyunkban szögünket kihúzza, fejest ugrik
jegyeinkre, leveleinkre;
és nagy teher a szenvedés, zsolozsmázza a község…
Mert fájdalomtól
van, aki megszületik, és van,
aki felnő, és van más, aki meghal,
más megszületik és nem hal meg, megint más
meg sem születik és meghal, megint más
meg sem születik és meg sem hal (ez a többség)
És ugyancsak a fájdalomtól
van az, hogy szomorú vagyok egészen
a fejem búbjáig, és még szomorúbb a bokámig,
látván, hogy feszítik a kenyeret keresztre,
a fehérrépa vérét kieresztve,
és hogy a hagyma ön-könnyében ázik,
és lisztté őrlik többnyire a búzát,
és porrá lesz a só, a víz meg hontalanná,
s borban az ecce homo,
s a hó oly halovány és a nap úgy sugárzik!
Hát hogy ne mondanám el,
emberi testvér: nem bírom tovább, nem
bírom tovább ennyi fiókkal,
ennyi perccel meg ennyi
gyíkkal meg ennyi
csereberével, távolsággal, szomjra-szomjjal!
Egészségügyi Miniszter Úr: mi a teendő?
Ó, sajnálatos módon, emberi ember,
van még, testvérem, rengeteg teendő!


subir   poema aleatorio   Poemas humanos (1939)   siguiente / next   anterior / previous
español Eredeti spanyol változat